Csendben sétálni lenne egyszer jó,
mikor odakinn leesett az első hó.
Kint csodaszép hófehér a táj,
de itt valahol belül a szívem fáj.
Mai Kékszakállú
Kimondtad hát a végszót:- részedről játék volt, nem szerelem!
Buta kis flörtök bús orgiái, mik lelkedig föl nem értek:-
mély nyomot nem hagytak szíveden…
Téged másfele sodort az érzelmek árja,
Flórának
Most azon muszáj elmerengnem:
hogyha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.
Álmodj tovább
Ne add fel az álmaid soha
Hisz nélküle nem élhetsz
Ha egyedül vagy, s bánt az élet
Néz fel az égre, s álmodj tovább
Testem lángol..
Testem lángol, kívánlak Téged,
hagyd, hogy ma este összeforrjak Véled..
Én a Tiéd, Te az Enyém,
ez az álom titkon remény önt Belém..!
Engedj az álmoknak, ne rombold szét,
Más és több ez…
Nem barátság.Más és több ez, mert
megmenthet vagy elveszejthet
-Te is tudod – belül feszül már
a hurok !…
Nem barátság.Más és több ez, mert
„pokolra ” visz vagy a ” mennybe ”
zokogó szerelem
Búsan, komoran mindig előre nézek,
Mik voltak elmúltak, lassan, véget értek.
Nem gondolok arra, milyen volt az életem,
Nem volt ez más… csak egy zokogó szerelem.
ékszer vagy… bilincs?
Nem tudom, mit gondoljak… mit érez irántam?
Hisz néha magához láncol és élünk vidáman.
Máskor oly rideg, hűvös, mint a hóember csókja,
Eltaszít magától, s velem olyan mostoha…
Sírig tartó boldogság
Te lettél életem értelme,
Szerelem gyúlt a szívemben.
Te vagy minden óhajom,
Hozzád száll minden sóhajom.
démonok és angyalok…
a pirkadat vörös tüzében fortyognak bennem démonok fűtötte vágyaim.
lassan feltörnek a bujaság mocskában fetrengő felajzott, titkos álmaim…
elkárhozott romlottságom ördöge csak bánatot, fájdalmat és szenvedést okoz,
s vadul tomboló szenvedély tépi szét lelkemet, mely maga a megtestesült gonosz.