Bábel

Nem építettem hamis tornyokat,
s a nyelvedet sem zavartam össze,
egyenes volt a szó, világos a beszéd,
hogy lelkeinket megkötözze…
Mint suhanó útszéli fák,
úgy mentünk el az érzés mellett,
szerettük volna érinteni egymást,
csókolni talán, de több nem tellett…
Fösvény markából az idő
szűken mérte a perceket,
két ábrándos lélek: egy férfi s egy nő,
elmulasztották a helyzetet…
Nem fontalak gúzzsal magamhoz,
mézgával sem csaltalak lépre,
szavakból vertünk hidat a mélyre,
hogy legyen a jónak jelentése…
Nem törtem össze a szíved,
bár repedni látszott kéreg-máza
a páncéllá dermedt érzelemnek,
hogy a szerelmet újra lássa…
Ha most mégis elefántként
jártam lelked törékeny porcelánján,
balga szívem, engedd, hogy betérjen,
és ne haragudj, mert azt nagyon fájnám…

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x