Nem szólít, nem vár, suhanna, de nem száll.
Eltörpült óriás. Szivárvány glóriás
fejének éke sörénye, tűz-lobogó -fényes.
Szemeinek zöldje, szerelemnek völgye…
Nem ölel, nem tárul, ajka nyíl’, majd bezárul
szívével együtt. Helye, még ki sem hűlt,
kezemnek lágya bőrét kívánva, pelyheket szikráz.
Merengő kétely: talán van még hely
szívében. Csak egy kis zeg-zug, mely óvna!
De nem tud. Mert veszni hagytuk inkább.
Suttogó Valentin
Csak halkan suttogom el neked
nem lehet, hogy nincs még eleged…
Veszélyes vizekre eveztem.
Most a gonosz, ártó szeleket
vitorlámból kirekesztem.
Hozzád hajózom újra, visszatérek.
Bábel
Nem építettem hamis tornyokat,
s a nyelvedet sem zavartam össze,
egyenes volt a szó, világos a beszéd,
hogy lelkeinket megkötözze…
Mint suhanó útszéli fák,
Éji angyal
Vízre hulló fény örömünkre táncol.
Tó tükörben ház iramodni látszik.
Égni mindig még, ragyogó szemedben
látva ha jönnél…
Álomtündér
Szürke felhők ellepik édes álmom,
áll az ész is, már pihenésre vágyik,
vér se csörged’, vérereimben ásít,
álmosan alvad.
Életem bére…
Te vagy a vétkem, a szerelembérem.
Veled beérem, legyél az étkem,
italom
Vezérlő oltalom a fájó oldalon…
Szeress a sírig, szorítva bíztat a
szív is
Egy szót szólj, otthagyom, bárki
hív is.
Festenélek…
Ha festő lennék, színezni is merném
arcát s fényét a bágyadt csillagoknak.
Az összes apró lámpást arannyal kiverném.
Égre smaragdfényt szórnék, hulljon rád ragyogva.
Festő…
Rád festem magam
akaró szép szívemmel,
paplannak felhő- öleléssel,
szememben mély vizekkel,
harmat tekintettel.
Érzed ezt? Súlya van…
Valcer…
Hajadban ősz szálak bújnak,
a szemed sem lát mindent már.
Emlékeid is lassan fakulnak,
Indián nyárból is elmúlt egy pár.
Kecses tartásod sem a régi,
arcodon szemtelen ránc.
Cukorsüveg…
Mint hártyaüveg-tükör, lebegsz.
Valós remény, cukorsüveg,
törékeny máz, csillám, varázs…
Szerelmes láz olvaszt hideg
viaszt. Ha sírsz, könnyed folyó:
belül derül, éled a szó.