Csak nézlek, nézlek csupán
Igaz, egy képről tekintesz rám
Nézem megigéző szemeidet
S tekinteted lassan eléget
Porrá leszek, hamuvá válok
Nem számít… csakis rád várok
Emlék
Igen. Fáj
De már semmit sem érzek
Legbelül, ott mélyen
Mégis elvérzek
Egy utolsó…
Egy utolsó ölelés, mit tőled szeretnék.
Egy utolsó csók, mit veled átélnék.
Egy mosoly, melytől szívem úgy ver,
Egy hang, mi azt súgja „Nem engedlek el!”
Hiszek…
Még nem érinthettelek, de érzem
Ahogy ujjaim végigsiklanak arcodon
Lehetetlennek tűnik mindez
Csak remélek, csak vágyakozom
Talán…
Talán minden más lenne
Talán megváltozhatna az élet
Talán szebb lehetne minden
De mégis félek
Legvégső lélegzet
Romokba dőlt minden. Mint egy kártyavár,
Úgy omlott össze az életem.
Nem tehetek már semmit. Feladom.
Nincs miért éljek. Semmim nincsen.
Túlsó part
Újra él a remény a szívemben,
Süt a nap, nyílnak a virágok,
Nincsenek már felhők az égen,
Nincs sem vihar, se villámok.
Valahol, valamikor, valahogyan.
Valahol, valamikor, valahogyan.
Kereslek. Kutatlak szüntelen.
Valahol, valamikor, valahogyan.
Nem talállak. Előttem a végtelen.
A szenvedés sosem múlik
Mondd, mi az, aminek örülhetnék?
A semminek, ami betölti életemet?
S a magánynak, a szenvedésnek?
Minden fájdalomnak, mi megsebzi lelkemet?
Őrültség
Őrültség az egész. Őrültség.
Nevetek rajta, de legbelül sírok.
Szívem vérzik, nem bírom,
Oly régóta rád várok.