Emlékszel a hajdani kócos nyárra,
mikor selymes fűben fürge szöcskeként
ugrándoztunk, s te, a csábító legény,
csaltál zöld mélyére, forrtál a számra.
Karom fonva
Pőrén állok már előtted,
nincs mi rejtse titkomat,
lelkem fedetlen virágát
néked adtam, szakajtsad.
Pillámra csókolsz
Karodba zár
féltésed, s körülölel,
szeretetben fürdetsz,
így alszom el.
Dúdolsz egy régi halk melódiát,
pillámra csókolod a jó éjszakát!
Várj… majd odaát!
Véled virágzom
Édes a merengés, mikor lesütött
szememet vörös köntösébe rejtem.
Érzem, hogy kóborló gondolataim,
hozzád szöknek szüntelen.
Szirmok hullása sóhajokba vész,