Volt amikor én is a tévhitben éltem.
Az igazi kincseket csillogásban mértem.
Azt gondoltam érték, csak az lehet mi fényes
Kézzel tapintható, ízre pedig édes.
Szirmot bont a szerelem
Elgyengült a vihar, mely egész éjjel tombolt,
Úgy sírt az égbolt. Könnyezve zokogott.
S nálad kószáló álmom a hajnallal visszatérve
Ablakomon esőcseppként kopogott.