Olyan kék az ég,
Hogy kékebb már nem is lehet.
Nem tudom mért, e kék színről
Eszembe jut a szemed.
S míg ezen tűnődöm,
Hogy’ lehet, hisz a szemed barna?
A szélben lengő levelek közt
Barkaág
Barkaágat tettél a cserépbe,
És megeredt egyetlen egy kis ág,
Elrepült a szerelem oly messze,
De visszahozta a nem múló vágy.
Csillagboldogság
Az üstökös az égen
Csavargott ezredévnyit,
E szó nem is jó talán
Egy csokor világvégnyit –
Megszokta már a magányt,
Habár ő társra vágyott…
De, efféle üstököst
Ugyan már még ki látott?