Tamás István

Puha párnádra rátelepszik az éj.
Szíved dobbanása a csend remegése.
Aranycsillag játszik arcodon
lelkedben felcseng kettőnk zenéje.
Aludnál! – de a zene egyre szebb lesz,
annyira szép, hogy megremegtet.

Ha kell aranyruhát öltesz Nekem,
vagy odabújsz hozzám meztelen, kedvesen.
Csókolsz vidáman, megölelsz szeliden,
mint gyenge szél fut kezed végig a testemen.

Áldott legyen kezed, amivel simogatsz.
Áldott a csókod, mely felhevíti vágyamat.
Áldott legyen tested, mely féltve őrzi lelkedet,
Áldott legyen szemed, mely örökön rám nevet.

Sorsom Tavaszváró teraszán,
fakadó barkák ölelésében,
helyed keresed szilaj szívem
kamrája sötétjében.
Kutakodsz bennem,
lelkemben véled hallani
csízek, cinegék dalát.