Hirth Éva
Ha én, zöldike lehetnék!
Reggel, a dalomra ébrednél,
Még te reggeliznél,
én, csak énekelnék.
De jó lenne
felhőn ülni!
Vagy meg tanulni repülni,
belesni az ablakodon,
és hívni a napot,
hogy beragyogjon.
Nem tudom mi ez, nem értem?
Foglak, de nem érzem.
Nézlek, de nem látlak,
szeretném hallani, amit mondasz,
de nem hallak.
Ülök a szobában, s
tördelem a kezem,
azt mondtad, napnyugtára,
Itt leszel velem.
Sok év telt el,s most találkozunk.
Vajon egymásról, mit gondolunk?
Vajon megismerem a hangját?
Felismerem a járását?
Volt idő, mikor még szerettelek.
Alig vártam, hogy megérintselek.
Volt idő, mikor úgy hiányoztál nekem,
mint az eső, a kiszáradt földeken.
Nem búcsúzunk, még találkozunk.
A vágy villamosán, még összebújunk.
Kezed kezembe, s dúdolgatunk,
a múltról beszélve jót kacagunk.
Mond, hol keresselek?
Hogy újra megleljelek.
Mond, kit szeretnél?
Hogy tudjam ki legyek!
