Talán

Talán elmúlnak egyszer a gondok.
Talán lehetek egyszer még boldog.
Talán helyre áll még az életem,
akkor is, ha nem vagy velem.

Nézem a felhőket,
szabadon lebegnek,
szárnyalnak a magasban,
különböző alakban.

Talán ha felhő lehetnék,
akkor én is szárnyalhatnék,
bejárnám a világot,
levetkőzném a sok gondot.

Nem időznék egyhelyben sokáig,
fentről nézném az emberek gondjait,
simogatnám a hajukat,
puszilgatnám az arcukat.

Vigasztalnám őket a bajban,
ölelgetném a karjaimban,
és mikor minden jóra fordulna,
tovább mennék, az utamra.

A felhőket, ha nézem,
megnyugszik a lelkem,
olyan nyugalom telepszik rám, hogy
már nem is érzem magam mostohán.

Oly sok szeretet van bennem,
az egész világot át kéne ölelnem,
a boldogságot, mindig meglelem,
mikor az ég, kékjében: elveszem…

A fellegekben lebegek, repülök,
reggelre szivárványt küldök,
vissza többé nem nézek,
újra, s újra előre lépek.