Csak nézem, ahogy a langymeleg pillanat
ólmos lábát lógatja a vállamon, s itt marad
még egy kicsit, míg teljesen valómat
lakattal ajkaimon, megkönnyezve fájlalom.
Van még remény
Napom fényétől megfosztott
órákban tör rám csak olykor
a felismerés, hogy semmiből
váltam senkivé, nemes köveim
porából jelentéktelen hamuvá,
mely romjaiban roskadva zöld
Csönded leszek, vagyok, voltam
Csönded lennék csillagtalan esteken,
s megtelepednék egészen testeden.
Csönded lennék, hangszálaidnak
dallamtalan éneke, mely ritmus
nélkül csendül fel éjjelente, hogy
Pillanatnyi őrült sóhaj, mert tiltva vagyon
Leheljük az égre szerelmünknek
Himnuszát, vagy csak épp azt a
pár sorát, mit mindig arcunkra
hány a hideg, s amit nem visel
el többé szerelmes ideg; hiszek.
Légy nekem a…
Légy nekem a víz, mely szememből távozva ajkamat csókolja,
majd beszívódva bőrömbe lelkem egyhangú szürkéjét tarkítja.
Légy nekem a föld, melybe boldogan ereszthetem gyökerem,