Tudom, hogy csókodba vágyni
Nagyon buta érzés.
Mégis olyan minden egyes,
Mint egy Hazatérés.
S én hazatérni vágyom
Minden egész percben.
Mert Szemeidben én,
Teljesen elvesztem.
Érezni Téged
Érezni Téged a létem része, hisz kell mint a tiszta levegő
s közeledben hangom remegő, mert ahogy átölel karod veled
és benned élni akarok.
Shakespeare: 56. szonett másképpen
Újítsd erődet édes Szerelem; ne
mondják, tompább éled, mint az étvágy, mely
etetve napra csillapíttatik, de
másnap korábbi hévvel újra éles:
Mikor te voltál az első
Emlékem, elgondolkodva vánszorog
Arra gondol, mikor együtt voltunk boldogok
A szív egyedül, merengve húzza össze magát,
Nem feledte a két szerelmes közös dallamát,
Az ezüst hold, fényesre csiszolt csillagsátrában
Mikor összebújtunk,
Sok szép perc
Minden nap, óráknak percei
Gondolatára szívemnek sorvadnak gyökerei,
Magányos lett életem, mint egyedüli csillag odafenn
Csak a múlté maradt a volt szerelem, feledve percei
Mint a rabszolgaságból a madár, szabadultam már
Milyen volt milyen,
Te meg én
Hallod a hangot, mit a szívem dalol?
Mióta felcsendült a hangod, csak rád gondolok
Éjszakákon át az álmatlansággal harcolok,
Oly közel vagy hozzám, szinte érintelek
Csak Te meg én, ha melletted ébredek!
Szomorú vagyok
Szomorú és magányos vagyok,
fájó szívem csak teérted dobog.
Minden pillanatban rád gondolok,
helyzetemben sajnos minden adott!
Boldoggá tenni
Szednék én rózsát neked nem egyet, ezret
Boldoggá, széppé tenném életedet
Csak kicsit érezzem benned, hogy szeretsz
Szíved tüskétlen legyen, szeresse szívemet
Tudd szeretni minden percét az életünknek,
Mikor rád gondolok
Csak egyet szeretnék, kicsit boldognak lenni
Szeretném, mosolyod nem titokban lesni
Mikor úgy érzem, tested boldogan ölelni
És nem a magányos bánattól könnyezni,
Hiányzol
Hiányzol, mint kávéból az illat,
Mint hőségben a lágy fuvallat!
Mint lüktető szívnek a vér.