Vágyakozás
Fáradtan fekszem.
Az éjszaka sötétje perzseli ráncos arcom,
A sorsról gondolkodom.
A sorsról, ami régen
A viharos elmúlást jelentette,
És most ajándékba adott nékem.
Csak egy pillantás volt,
Mára ennyi jutott,
Csak egy pillantás volt,
Én mégis örülök.
Lépcsőkön rohansz le elém
Lábaid hangja dobol, zenél
Kíváncsi vagy rám, ez az első
Mert még nem láttál sehol
Lépteidből ítélve gondolom
Csodálatos lesz! Nem tudom,
Lépcsőfordulóban feltűnik
Alakod, már tudom, akarom
Megjelenésed oly kecses,
Vakító fényességgel érkezett,
Kitárt karokkal jössz felém,
Hozzám bújva szorosan fonod körém,
Lehet, hogy csalóka álom!
Mivel szerelmes szívemet táplálod,
Ha én rózsa volnék…
Verset hozzád ezret írnék,
Rád vigyáznék, tüskétlen lennék
Szerelmes verseim könyvbe vésném,
Illatomat csak te lélegeznéd,
Szerelmes percek, szálló gondolatok
Megállítanám, hogy ne menjen tovább
Térdeidet átkulcsolva csókolnám,
Rád figyelve lesném ajkad, némán
Két vágy, sosem lágy,
De mégis vajon mire vár?
Hisz míg e kettő fertő,
Addig nem lesz menthető.
Elgyengült a vihar, mely egész éjjel tombolt,
Úgy sírt az égbolt. Könnyezve zokogott.
S nálad kószáló álmom a hajnallal visszatérve
Ablakomon esőcseppként kopogott.
