Hogyha látod szívemet, édenasszony,
láthatod, kínzó szerelem halálom,
s testi vágyam meggyötör. Ó, nem élek;
égek epedve.
Kedvesem
Ha te vagy, én leszek!
Ha te vagy a kenyér,
Én leszek melléd a bor,
Majd rajtad az ízem
Oly könnyedén áthatol.
Ha egy szép napon
Ha egy szép napon ketten majd elszökünk,
A közös múltunkra visszaemlékezünk.
Sosem mondtad,hogy mennyire szeretsz
Ahogy azt sem,hogy a közös múltunk emlékein mennyit nevetsz.
Mint tű a szénakazalban
Védeni akarlak – magamtól nem lehet!
Hogy elvesszél velem, azért “epekedek”.
Egymásba merüljünk, a Naptól eltakarj,
és hamuvá égett szerelmet ne akarj!
Érintés
A csendembe úgy lopakodjál,
mint őzikék az őszi tarlón,
kik attól félnek, jön a vadász,
s szívüket golyóval lövi át,
csak egészen halkan lépkedj.
Égj, szív
Érzem még? Vagy már lassan pusztulok,
míg nézem hosszan a sok csillagot?
Érzem az estét, a reggeleket,
szeretem egyszer megszült életemet,
mint tiszta tónak hűs csöndjét itt belül,
mi holdas nyári éjeken felhevül?
Fantazma
Bár lehetnék csillag égen, fényem-örök beragyogjon;
Beragyogjon, elárasszon, két arcodra mosolyt csaljon;
Lennék hűvös hajnalon melegséget nyújtó bársonylepled
Hogy vállaidat érinthessem, s távolságod lecsökkentsem;
Álomvilág
Néztem ahogy alszol, vigyáztam álmod.
Hallgattam kedves, halk szuszogásod.
Más világba jártál, messze voltál tőlem.
Az álmok birodalmában, hol minden felhőtlen.
Nincs ott fájdalom és nincsen ott halál,
Csak örök szerelem mely mindig rád talál.
Hiányzol!
Hiányzol kedves…nélküled alig élek,
Ha nem vagy velem még az árnyékomtól is félek…
Félek a naptól, rettegek a széltől,
Riaszt a magány, reszketek a fénytől…