Nagy, mély szemed
reámragyog sötéten
S lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifú pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égén
S kezemben búsan sírdogál a nád.
Te meg Én
Szemed Kutat! Enyémben
keresi a reményt.
Érzem szíved gyors dobogását,
látom arcodon, fellobbanni
a nyughatatlan fényt!
Akarlak
Akarom a két gyönyörű szemedet,
Melybe ha bele nézek, csillog.
Akarom a két kis szép kezedet,
Amit mindig megfoghatok.
Akarlak Téged, akarom Minket,
Egy életen át és azon is túl!
Szonett
Feszítsd erőmet létre érzelem,
mikor fakó borúm Napot takargat,
s amíg a tegnapon derült felem,
ma ing a tiszta, zendülő talapzat.
Felpezsdült vér
Bágyadt napfény simogat
álmom szélbe temetem,
felejtem most harcomat
egy érintés kell nekem.
Szerelmem palackja
Bárcsak lehetnék én őszi szellő,
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.
Ábránd
Ha te nyírfa volnál, én lennék a játékos szellő,
mi ágaidat táncoltatná
Ha te vörös virág volnál, én lennék a kolibri,
szemeimmel csak téged látnálak
Shakespeare: 75. szonett másképpen
Mint ételén a lét, belőled élek;
mint földet érnek édes záporok;
és érted, és nyugalmadért ha féltlek,
mint kapzsi, kincsemért bolondulok.
Vágyom Rád
Vágyom rád hogy arcod lássam
Vágyom rád hogy szavaid igyam
Érezzem hogy a lelked velem van
Egybeforrva bennem is itt van
Vágy
Ahogy a szakadék szélén állsz,
Unottan a mélybe vágysz.
Egy gondolat magával ragad,
Hogy odalent megleled magad.