Édes a merengés, mikor lesütött
szememet vörös köntösébe rejtem.
Érzem, hogy kóborló gondolataim,
hozzád szöknek szüntelen.
Szirmok hullása sóhajokba vész,
s a százszorszépek szirma ujjongva üzen;
szívemben lakozol.
Mosolygó virágom, véled virágzom!
Szerintem nagyon szép!