Végig gyalogoltál
az életemen,
azt hittem rosszabb lesz,
de nem is hiányzol nekem.
Elillantam egy pillanatra
Elillantam egy pillanatra,
egy el nem múló örökkévalóságba,
de ne félj, mindjárt jövök,
a pillanat még vár magára.
Suttogó Valentin
Csak halkan suttogom el neked
nem lehet, hogy nincs még eleged…
Veszélyes vizekre eveztem.
Most a gonosz, ártó szeleket
vitorlámból kirekesztem.
Hozzád hajózom újra, visszatérek.
Soha el nem engedlek
Arcod rózsáinak szirmát bontja rémület,
pilláidon halódó mosolypelyhek ülnek.
Hőt vajúdnak legyezve könyörgő örömök;
homlokodon keresgélő félsz-kérelem oson.
Bábel
Nem építettem hamis tornyokat,
s a nyelvedet sem zavartam össze,
egyenes volt a szó, világos a beszéd,
hogy lelkeinket megkötözze…
Mint suhanó útszéli fák,
Lesz-e még annyi kurázsim?
Szívem, ha megszűnne dobogni,
Ki fog érted imádkozni?
Álmodat ki őrzi éjten éjjel,
Ki keresi kedved szenvedéllyel?
Folyton adni vágyás kényszerét
Viselem-e, mint ünnep ékszerét?
Sebzett ma
Áll az óra, a percek kínoznak,
kacérkodik velem az illatod,
lopok a tegnapból, így behozlak
a mába, csak fél ember, ha vagyok…
Kerestelek
Kerestelek a föld-morzsa agyagízében,
az ablakon át bepréselt napsütésben,
a kósza szél bolyongó tekintetében,
a daloló nyár éji tábortüzében,
Ha majd egyszer
Mennem kell, mert vár rám a fény,
szívem tüze teérted ég.
Most úgy fáj minden, sajog bennem
úgy érzem most el kell mennem.
Gondolatban
Szellők szárnyán, küldöm sóhajom feléd,
Szívem legszebb dallamát: Szeretlek Én.
Utadat járva, hallgassad a szellő mit susog,
Madarak trillázó éneke mit dalol,