Mindig van egy ember, ki hiányodat érzi,
kinek vérző szívét a bánat emészti.
Aki vágyik reád, aki imád, szeret,
s akinek a lelke őrzi szerelmedet.
Ölelj át!
Ölelj át! Oly puhán, mint a ringó pitypang,
Mint hegedű húrját a dalt zengő félhang,
És csodás szivárvány az éledő mezőt,
Széna friss illata a felajzott szeretőt.
démonok és angyalok…
a pirkadat vörös tüzében fortyognak bennem démonok fűtötte vágyaim.
lassan feltörnek a bujaság mocskában fetrengő felajzott, titkos álmaim…
elkárhozott romlottságom ördöge csak bánatot, fájdalmat és szenvedést okoz,
s vadul tomboló szenvedély tépi szét lelkemet, mely maga a megtestesült gonosz.
éreztem…
éreztem a csókot, amely gyűlölt, égetett,
azt az ölelést is, amely fojtott, s vétkezett…
fogtam azt a kezet, amely tudtam mélybe ránt,
s láttam azt a mosolyt, amely poklokba kívánt…
egy kicsiny virághoz…
harmatos, kecses virágszál kivirágoztál!
bársonytestű szirmaiddal elvarázsoltál.
zsenge, hamvas mézillattal elárasztottál.
felzaklattál! megperzseltél! kivirágoztál!
szívből jövő vallomás…
szeretlek némán, halkan, csendesen…
mint a harmatcseppekben átszitált napsugár fényét, oly őszintén és kedvesen.
vagy mint nyári zápor ízét a tikkadtan szomjazó kecses virágszálak,
melyre döngicsélő, mézet gyűjtő, szorgos méhek zümmögve odaszállnak…
Hajnali vágyakozás…
még hajnali vágyak ölelnek át engem,
és ábrándos álmokból ébredek én,
a pirkadat színe már lángol mellettem,
és szétárad lassan az ég tetején.
vágyak szárnyán…
mikor teljesen ellazultan fekszel mellettem, én figyellek, kedvesem.
s látom a vágy benned életre kél, oly kihívón, szabadon, kecsesen,
lelkedben kitárulsz, s vidáman lebegsz a világ végtelen csillagtengere fölött,
erőt ölt benned a felhevült szenvedély, s lángra gyúl a többi érzelem között.
Légy te nekem…
Légy te a lelkemet átölelő napfény.
én, a lágyan fodrozódó kis patak, akin vakítóan csillansz,
s akit folyton átmelegít a remény,
hogy örökkön tündökölsz fölöttem és soha el nem illansz.
Elhagyhatatlanság
sárgödrös utakon, egy érzést hajszolok.
szétfolyó lábnyomként olvadok, s úgy érzem meghalok…
mert ő most nincs velem, s nem fogja két kezem,
hiába vágyom rá, hiába szeretem.