Boldog emlékek szerelme gyökeret vert szívem mélyén,
s lelkem virágjává érett, tündöklő szerelmed fényén.
de a végzet viharai fölénk értek, s tépik, húzzák,
félek testem és lelkemet villámjai összezúzzák.
Aludj csak, kedvesem…
Rózsaszirmokon elnyúlva alszol, s én őrzöm még álmodat,
bájos arcod nyugalmában, tündöklő szép mosolyodat,
reszkető kezemmel megsimogatnám tested, de nem teszem,
mert vágyaidban izzó, szép álmodat fel nem ébreszthetem.
Ezt a pillanatot
Mikor végre újra megfoghatom kezed,
Gyöngéd csókjaimtól becsukod a szemed,
S vágyaink vulkánként lávafelhőt törnek,
A fojtó fájdalmak végre nem gyötörnek,
Mikor újra mindent elsöpör szerelmünk,
Emlékképek
lázas csókjaid hiánya összetör,
forró ölelésed vágya meggyötör.
kedves mosolyod ha nincs már, szenvedek,
úgy hiányzik, hogy mondhassam: szeretlek.
Feleségemnek
Csillogó harmatcsepp vágy sivatagában,
Forrást rejtő sziget tenger haragjában,
Pompás kis hóvirág hóban, fagyban, télben,
Te vagy mindez nekem, édes Feleségem.
Meg nem érdemlem én
Meg nem érdemlem én szelíd tekinteted,
Meg nem érdemlem én izzó szereteted.
Meg nem érdemlem én forró ölelésed,
Kedves mosolyodat, lázas törődésed.
Meg nem érdemlem én azt, hogy hozzád érjek,
Meg nem érdemlem én, hogy bármit is kérjek.
Meg nem érdemlem én, hogy esélyt adj nekem,
Hogy szorosan megfogd még egyszer a kezem.
Érzéseim
naplemente vörös sugarai hintenek fátylat az égre,
felhők között pislákolva intenek búcsút a reményre.
még látszik a szürkületben egy gyertya csonkja, min halvány már a láng,
eloltani készül a sok fájdalom, kín, szenvedés és magány.
Könnycsepjeim
arcomon lehulló könnycsepp homokszemként karcol
sebekben fuldokló szívem szerelmedért harcol.
nem tud lelkem csillapodni, felkorbácsolt tenger,
tartsd még egy kicsit kezedben, tartsd és ne engedd el.
Forró csókod
forró csókod lágy ízét még itt érzem az ajkamon,
s tested forró lüktetését miden áldott hajnalon.
kívánom, hogy átöleljél, ne engedj el, karolj át,
s érezzem bőröd illatát, hozzám simult bársonyát.
Magányosan
magányos, hűvös szobában, zárva ajtók, ablakok,
odakünn boldog mindenki, de én itt bent megfagyok.
az életem szertefoszlott, szörnnyé tett a végzetem,
csak falakon pergő ábránd, ennyi maradt itt nekem.