Boldog emlékek szerelme gyökeret vert szívem mélyén,
s lelkem virágjává érett, tündöklő szerelmed fényén.
de a végzet viharai fölénk értek, s tépik, húzzák,
félek testem és lelkemet villámjai összezúzzák.
Viaskodom, erőm fogytán, pedig úgy szerettem élni,
s szánalmas kis életemben nemes szívedben remélni,
bízni minden pillanatban, hogy szerelmed majd kitart,
s túlél minden érzelmek szőtt, kegyetlen és vad vihart.
Szenvedélyes lágy testedtől, felhők szárnyán ringtam én,
vigaszt, s mosolyt kaptam tőled, az élet borús egén,
kezem fogtad, átöleltél, ajkad az ajkamhoz ért,
s bocsánattól csorgó szíved hozzám mindig visszatért.
Érzelmeim fáklyalángja porrá hamvassza szívem,
de míg dobban, szerelmedet mindig magammal viszem.
s ha az alagútnak végén újra élem életem,
a boldogság eláraszt majd és a húsz év szerelem.