éreztem a csókot, amely gyűlölt, égetett,
azt az ölelést is, amely fojtott, s vétkezett…
fogtam azt a kezet, amely tudtam mélybe ránt,
s láttam azt a mosolyt, amely poklokba kívánt…
éreztem a szúrást, amely szívemig hatolt,
megmérgezett lassan, aztán újra átkarolt.
halottam a csendet, amely tébolyt kergetett,
s szerettem a hangot, amely sosem szeretett.
éreztem a mámort, mégis fájt a szenvedés,
s elkárhozott lelkem mélyén a sok tévedés.
vágytam, végre tudjam meg, hogy mi a bátorság,
és várnak-e rám új álmok vagy mégújabb csodák…
éreztem a sorsom, pedig folyton becsapott,
vezetett utamon, s aztán mégis ott hagyott.
vártam, felhők közül végre bújjon ki a fény,
s ne hagyjon el engem többé soha a remény…