Leperegtek órák, napok, hetek, évek,
Elszörnyedek milyen gyorsan megy az élet.
Szürke az ég, rideg, sötét és fénytelen,
Villanydróton szürke kis madár ébredez.
Mosolyog az ég
Fél-hideg kávémat kortyolom
rongy-viseltes hajnal ölel át
néma csöndben hangodat hallom,
de lelkedet nem, az más világ.
Mi a boldogság?
Míg meg nem ismertelek, nem is tudtam tán,
Mi a mindent elsöprő igaz boldogság!
Lehet, ezért nem volt tartós a boldogság.
De rád találtam,s tudom, mi a boldogság.
Jégszív
Szívemben tűz, szikráját lobbantod,
csillagszívvel most előtted állok,
csillogó szikrák röppennek feléd,
megperzseltek, így lettél az enyém.
Vallomás
Tó vizében szívem rajza,
rávetíti hold sugara,
így várok rád álmodozva,
mesés, csodás éjszakában.
Kedvesem
Karjaidban, mint méz, olvadok,
Egyedül lassan telnek nappalok.
Dübörgő szívednek zaja
Velem marad,
El nem feledem soha,
S nekem nem kell más csoda.
Egyetlen percre is, légy velem,
Mert csak Te hívsz így: Kedvesem.
Ég kékje
Ég kékje, csillaga ragyog szivárvány szememben,
nem adom fel a reményt, nem mehetsz el örökre,
Pillangók sugallta vágyaim, ne maradjon álom,
remény igéje lelkemnek, megtalálni boldogságom.
Reménytelen?
Vörös rózsa reszkető kezemben,
gyógyulás halovány reménye,
lélek harc, állandó küzdelem,
idő múlásával már reménytelen.
Tűzkenyér
Bús csókjaim között rendet rakok,
akarom, minden a helyén legyen,
magam után, ha mást nem hagyok,
talán szebb világot a tereken.
Mennyi bánat görbül reggelemre,
talán a vergődő ember is kijut,
Bámullak
Fáradtan fekszem.
Az éjszaka sötétje perzseli ráncos arcom,
A sorsról gondolkodom.
A sorsról, ami régen
A viharos elmúlást jelentette,
És most ajándékba adott nékem.