Mosolyog az ég

Fél-hideg kávémat kortyolom
rongy-viseltes hajnal ölel át
néma csöndben hangodat hallom,
de lelkedet nem, az más világ.

Nézem az eget, elfogy a hold
a napfénytől fellazul a táj
látlak téged, veled zuhanok
s velünk zuhan minden ami fáj.

Az idő, a tér, a bánatunk,
s az éjeket fullasztó magány
– megelőznek, s mi megmaradunk
null-pontként a sorsunk fogasán.

Nézzük egymást, elréved szemünk
alattunk nagy, buta szakadék
kezed nyújtod, egy lélek leszünk
s elmosolyog felettünk az ég.

Megosztom valakivel...
4.8 4 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x