Tavaszi harmatos reggel,
határtalan sugarak táncán
kicsordul varázsos vágyam
megpihenve kék hegyek ormán.
Talán
Talán, vagy nekem a Fény,
Talán, Fénynek az Árnya,
Talán, lehetnél a Nap,
Talán, annak Leánya!
Talán, ha hozzád szólna,
Talán, epedve várna!
Talán, várhatod holnap,
Talán, talán, talán Ma!
Szikrák a nyárban
Égő szikrák ülnek szememben
perzselő nap forrón égethet,
mert te vagy a Nap én nekem,
neked dúdolom halk énekem.
Enyém voltál
Tested a testem
csókod a fájdalom
karjaimmal bolondul
sötétkék holdat fogtam
árnyékodat körülfogtam
szeretőd voltam.
Szemeidben boldog
alkony csitult és
csillogott a sötétben
Reménytelen szerelem
Bárcsak tudnád, mit is jelent
nekem most a néma eső,
Hangja nincsen, mégis hallom,
és szavát csak én érthetem.
Reménytelen a szeretőd,
látod, de te nem érezted,
talán soha nem is fogod,
mi is vagy te a szívemnek.
Az ismerős idegen
A sok percek múlását nem vitatom,
mert nincs semmi mondanivalóm,
s szelíd kezekkel eltávolítom
a rám nehezülő szomorúságom.
Áldottam Istent
Vártalak remegve,
áldottam Istent
hogy nekem adatott
e igazi szerencse
reményeket szőttem
s vártam az alkalmat
ünnep költözött
merészen szívembe,
mert, kit nagyon akarsz
magadhoz viheted
annak lelket áldozhatsz
akár egy életet.
Magasra emelem karom
Mint ősi templomok bélelt boltozata,
márvány karokkal hordom szíved,
tavaszi lombos színes árnyalatban
bennem van minden érzős sejted.
Fájdalom
Úgy fáj hogy nem vagy itt velem ,
nem foghatod most a két kezem.
Nem kell több csak egy álom ,
s hiányodat már is látom.
Miért ilyen nehéz a holnap?
Miért akarjuk mindig az elérhetetlent?
Izzó csillagként
Mennyi izzás kering körülöttünk,
s a szívünk belülről izzadnak
s pontban zsugorodnak titkok
csillagok közt szétszóródnak
szemeink egymásba villognak,
s oly kéjben játszódnak,
szavak nélkül.