Ha a messzeségből a földre
lép, mint kölykét az ég,
úgy hozza felém zaját az út.
Hallom, aprókat koppan a
kapu sarkán, és csosszan a
lépcsőn, míg talpán hegedül
az őszi eső, mert esik kint
Mert ott
Mert minden este, szenvedőn
gondom homályába hullva,
zilált napjaim kergetem
esztelen reménybe esve,
hogy újra édesen érezzem
tévelygő testedet testemben
lélegzetem csöndjében.
Neked
Szemed festi kékre az eget,
kicsi szívem csak érted repes.
Gyógyír vagy számos sebemre,
Neked írtam eme versemet.
Hasonlat
Mezei virághoz hasonlítasz engem,
Oly szépnek találsz egyszerűségemben,
Kedvesebbnek, szebbnek kertek rózsáinál,
Érettük, cserébe, engem oda nem adnál.
Alföld
Hűs szellő kergetőzik a Rónaság dombjain
Megállva,megpihen az őt óvó ölelő karjain
Éledező világ,s tavaszt hoz a méla déli szél
Lelkem, mint az ébredő természet enni kér
Szeret-nem szeret
Tépem az akáclevelet,
Kérdezem… szeret – nem szeret?
Lelkesedek, ha szeret,
Ha nem… elkedvetlenedek.
Kedvenc virágom az akác,
Szeretem kellemes illatát.
Változatlanul szeretem,
Vágyak
Óh… be szeretnék sokszor vándorfelhő lenni,
Halkan suttogó széllel szobádba repülni,
Gyönyörű szemedbe nézni, csókolni a szádat,
Veled tölteni hosszú-hosszú éjszakákat.
Csillag szemű
Sosem láttam még, ily csodás teremtést.
Szemébe néztem, s új értelmet nyert a létem.
Azonnal úgy éreztem, rabul ejtette szívem.
Tudom, bűnös minden mi szerelem.
De az ő, rejtett szerelme lettem.
Hadd legyek
Édes könny, szemlátomás, csodás varázs.
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Szív ha dobban
Dobban a szívem, ritmust dobog,
élni csak veled, veled tudok
bármerre járok,bármit csinálok,
szívemnek hangja, csak ezt dobogja,
Veled, csak veled, szép ez az élet,
boldogan élni, terveket szőni,
Veled, csak veled tudok.