Ha vágyaid kavargó tüze kimúlt,
s távolodsz testemtől kiégetten
emlékezz feléd hajló testemre,
s a csókjaimnak csipkés selymére.
Elfeledtelek
Tudod nem fáj már annyira hiányod
emléked koppan az üres semmibe,
vörös rózsák gyúlnak homlokomon
s a viharzó szomorúság oly nesztelen.
Valahol itt közel dicsőit a hajnal
Tűzszekér
Belém hasít a gondolat,
magam mellett nem tudhatlak,
számtalan sötét éjszaka,
lelkemet úgy marcangolja.
Fut az idő
Száz gondolat ami fogva tart,
Nem létezik már az a vágy.
Idő sűrű félhomályában,
Már senki nem vár.
Elmúlt és vége lett,
A magány csendbe zár.
Elmúlt szerelem bájos érzelem
Viszlát.
A felelet
Félek jöttödnek, mert lopva jössz
és semmibe vész
az ártatlan bűnös vezekelés,
félek ölelésed messzeségétől
varázsként elvész
mert mindent kezdünk elölről
oly nehéz
Sors
vetett ágyam magányában
gondolkodom, hol hibáztam
talán nem is vagyok vétkes
galád sorsnak a keze ez
boldog voltam kis időre
beleszólt a sorsnak keze
mennyi-mennyi szép estéken
Naív voltam
Naiv voltam, ó én balga,
Naivságom sodort bajba.
Naiv voltam, hittem neked,
Hordhatom most keresztemet.
Álom
Álmaimban hozzád mennék,
Ha hozzád utat találnék,
Valami akadályoz mindig.
Vagy a vonat sokat késik,
Vagy a csomagom elvészik,
Hol az utat nem találom
A vasútállomásig.
Fájdalom
Nem tudom mi ez, nem értem?
Foglak, de nem érzem.
Nézlek, de nem látlak,
szeretném hallani, amit mondasz,
de nem hallak.
Volt idő
Volt idő, mikor még szerettelek.
Alig vártam, hogy megérintselek.
Volt idő, mikor úgy hiányoztál nekem,
mint az eső, a kiszáradt földeken.