Napom fényétől megfosztott
órákban tör rám csak olykor
a felismerés, hogy semmiből
váltam senkivé, nemes köveim
porából jelentéktelen hamuvá,
mely romjaiban roskadva zöld
Itt állok
Itt állok, és csak nézem
ahogy a világ zajlik szépen.
De itt állok, és csak kérdem,
miért nincsen érdem.
Nem
Nem érinti kezem vállad,
Nem csókolja szám a szádat.
Nem láthatom szemed fényét,
Szívem sem érzi Tiéd hőjét.
Mire vágyom, mit szeretnék?
Érezni lelked közelségét.
Enyém volt minden mi érték,
Hallhattam hangod szép csengését.
Csönded leszek, vagyok, voltam
Csönded lennék csillagtalan esteken,
s megtelepednék egészen testeden.
Csönded lennék, hangszálaidnak
dallamtalan éneke, mely ritmus
nélkül csendül fel éjjelente, hogy
Volt egyszer két pár
Az ablakból látsz egy boldog párt,
Mosolyogsz, de mégis fáj.
Neked csak a magány jutott,
Elénekled az egyik ismert duót.
Szüntelen Bánkódom
Szüntelen bánkódnom,
Érted fohászkodnom,
Szomorú szívemet,
Igaz hivségemet,
Elbúsúlt elmémet,
Mulandó éltemet
Mi haszna kínoznom?
Emma
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Losonczi Anna nevére
Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak nagy bánat lészen életemben már vég,
Óh, én szívem mint ég,
Hogy szerelem miatt örök kínban esék!
Coronatio
Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik gyászos pósták néha nékem,
Hogy elsodorták tőlem ködös esték
S rózsák között botorkál víg vidéken.
Sebes Árvizeknek…
Sebes árvizeknek, kegyetlen szeleknek
Érzem kemény zúgását,
Szívemnek fájdalmit, iszonyú kínjait,
Szemeim könnyhullását
Meg nem állíthatom, óránkint jajgatom
Szerencsém változását.