Nos, vége! s bármily fájó íz is,
Úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jójszakát cseveg a csíz is
Már a tornác ivén!
Ha A Szerelem Elhagyott…
Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;
Az Eljegyzett
Te, ki látva könnyeim,
Oly setét, oly bús valál,
Volna szíved, gyászos éj!
Most reám mosolyganál;
Boldogságom érzenéd,
S áldanád a végzetet,
Mert örökre bírom én,
Akiért e szív epedt.
Első Szerelem
Ábrándjaim derűs világát
Beárnyékozta szenvedés.
Hol a nap még szívembe süthet,
Immár csak egy parányi rés.
Oda van a tavasz bűbája.
Ibolya többé nem terem!
Mégis, mikor te jutsz eszembe,
Szép májusról zeng énekem.
Tudom Én, Kedves
Tudom én, kedves, hogy sohasem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.
Égő Szerelem
Honnan származott az égő
Szerelemnek szép virága?
Nyíló szirma úgy piroslik,
Mintha vérbe volna mártva.
Veled Vagyok
Előtted megyek
te énelőttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Valakinek, aki erre járt
Elmúlt dolgokra emlékeztetsz,
melyeknek titka bennem él.
Te vagy a lélek húrjain
a susogó éjjeli szél.
A két szemed szeretett legtovább
A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
Nélküled
Elmúlnak így estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
– szemem ki se nyitom.