Olyan gyönyörű még mindig,
Emlékét nem tudom feledni.
Érte írom újra ezt a verset,
Remélem érzi; ez megeshet.
Az utcán láttam, haja lobogott
A szélben, szívem akkorát dobogott,
Neked
Most már tudom hogy az ifjúság
Az ám csak a jóvilág
De ha nagy szerelem jön
Az élet máris visszavág.
Itt és most körülöttem
Minden olyan tébojdult,
Sorsom máris fenekestül felfordult.
Örömmámor
Száguldó gondolatok
Melyek fejemben cikáznak
Röpködő pillangók
Gyomromban ingáznak
Itt a tavasz!
téli álmából felkelve
az erdő már újra dalol,
táncolva és énekelve
a sok színes madárhangtól.
egy kicsiny virághoz…
harmatos, kecses virágszál kivirágoztál!
bársonytestű szirmaiddal elvarázsoltál.
zsenge, hamvas mézillattal elárasztottál.
felzaklattál! megperzseltél! kivirágoztál!
Egymásra találva…
Testem szenved, lelkem ordít, s magány őrli lelkemet
Egyedül és céltalanul éltem eddig, nélküled.
Fáj a lépés mit megteszek elhagyatott utakon,
Kín a szó mely itt visszhangzik, hideg, s üres falakon.
szívből jövő vallomás…
szeretlek némán, halkan, csendesen…
mint a harmatcseppekben átszitált napsugár fényét, oly őszintén és kedvesen.
vagy mint nyári zápor ízét a tikkadtan szomjazó kecses virágszálak,
melyre döngicsélő, mézet gyűjtő, szorgos méhek zümmögve odaszállnak…
Légy te nekem…
Légy te a lelkemet átölelő napfény.
én, a lágyan fodrozódó kis patak, akin vakítóan csillansz,
s akit folyton átmelegít a remény,
hogy örökkön tündökölsz fölöttem és soha el nem illansz.
Hiányzol életem
Mikor nem vagy velem,
Mindig hiányzol életem.
Jó lenne mindig veled lenni,
A szádat örökké csókolni.
Jázmin utca 10
Egy angyal járt a Jázmin utcában
még nem láttam, de már éreztem jelenét,
áttetsző, fénylő aranysugarával
rám terítette szíve melegét.