Szerelmünknek földi alkonyában,
az eget óvjuk együtt a holddal,
gyengéd pillantások zavarában,
égő ajkaink, parazsat hordnak.
Szívem szobájában…
Hányszor és hány éjjelen, vártalak…,
egyetlen szívem kis szobájában,
hamvas ajkú csókodért virrasztva,
édes-émelyítő lázas vágyban…
Gyengéd-ittas illatod megártott.
vers folytatása >>>Eső koppan az ablakon
Ha kell aranyruhát öltesz Nekem,
vagy odabújsz hozzám meztelen, kedvesen.
Csókolsz vidáman, megölelsz szeliden,
mint gyenge szél fut kezed végig a testemen.
Alkonyi csókok
Mézédes álmodat
angyalok vigyázzák,
illata a csoda
tested körbe járják.
Felemeltél
Segíts nekem a múltat feledni,
sok gyötrő álmom hulljon szerteszét,
taníts meg, hogy kell a fényben járni,
és hallgatni az erdő lágy neszét.
Ha bánt valami
És ha megbánt
Téged valaki,
jöjj hozzám,
jöjj panasszal,
súgjad fülembe
sóhajtásokkal,
és tedd rám
az ajkad.
Ha révedezel a
sötétben, a
szemed én vagyok
Neked, utadat,
jelzem a
Szívedből szeress
Légy tiszta s önmagad,
vésett szíveknek oltára,
borús lelkek pártfogója,
szemből folyók zátonya;
közben pillantásommal’,
Mi volna
Mi volna, ha nem volnék,
én neked,
ki tartaná az oszlopot
testednek,
bús hangom
kihez szólna,
ha nekem senkim
sem volna,
balga táncunk
kivel táncolnánk,
ha nem lennénk
barátnak barát
Amikor
Amikor először
csókoltál veszettül,
suhantak szellők
a fák között lángok
ágakat gyújtottak,
a Hold nevetve
nézett, s a csillagok
veszett táncot jártak.
Amikor először
öleltél vadul,
Ez vagy nekem
Az alkonynak szélét,
az Éggel összefűzném,
s várom az estét,
tenyeredbe tenném,
a hajnalnak pírját,
a szobádba vinném,
s a Napnak sugara,
testeddel játszana.
Hajam apró virágok