A szemed éles, tiszta még,
s féltett titkait az ég
rubin ajkadban rejti el.
Amíg itt vagy, s létezel,
szívem örökké rád figyel.
Illatos zsongás
Ez talán a legszebb éjszaka volt
simogatás teli,
ajkunkon lázasan csókok nevetnek;
simulóan ringnak,
izzadt testünk összekuszálódik a percben
egyetlen csókban,
s tündéri varázsnak megbékélésében
édesen zsongnak
valami mély éteri titokzatosságot,
mi vallomásban tőr,
s a varázs szavak ajkunkon zúgnak
csupa arany szálakként.
Gyöngéddé érik
Szeretlek, te örökifjú kedves,
mint forduló föld a lét tavaszát
– hűs szerelmének újult magzatát –
ha hó alól már élni ébredez’.
Hercegemnek
Nézz ki az ablakon!
Nézz ki szerelmem!
Ezen a csodálatos
tavaszi reggelen.
Vigyázok Rád!
Halkan szuszogsz s én nézlek Téged,
Jóleső érzés, most valóban élek!
Piheként testedet simítom végig,
Bájos arcodat a csillagok is nézik.
Álmodban csókolva ölellek át,
Érzelmi tornádónk közepén
Érzelmi tornádónk közepén
Csendben hallgatjuk, Te meg Én
Ahogy pendülnek életünk húrjain
Rebbennek testünknek vágyain
Szivárványízes Álmaink.
Az örökkévalóságig
Nézni az égi tested,
felemésztve az érzelem,
visszaragyog minden égitestet.
Elmélyülve tekintetedben,
széttárva meztelen sejtjeim,
mágnesként vonzottak könnyet szemedben.
Szépnek tűnő imádság
Illatot lehelt Rád a tavasz,
elillant a rideg mozdulatlanság.
Elméd és tested között hajszálnyi arasz,
hogy merj cselekedni.
Nem értesz engem még mindig,
próbálsz megfejteni.
Már tudom
Félemberként éltem az életem,
nem láttam s hallottam semmit sem!
Most már tudom, mit ér az életem, mert
itt vagy velem és fogod a két kezem.
Alkonyat
Mikor először beszéltünk,
nem gondoltam volna,
hogy te leszel az
életem nagy lovagja.