Karjaimba tartalak már rég,
testemben él a dicsőség
félig lehunyt kék szemed
lángot szór felém s melenget,
őrzőm arcod puhaságát
szelíd szívednek dobbanását.
Izzó csillagként
Mennyi izzás kering körülöttünk,
s a szívünk belülről izzadnak
s pontban zsugorodnak titkok
csillagok közt szétszóródnak
szemeink egymásba villognak,
s oly kéjben játszódnak,
szavak nélkül.
Ámítás
Mi minden történt
mióta elhagytál?
Ezer álom tört szét
nagyon hiányoztál.
De most megtagadlak,
bár most is érzem
szájadat ajkamon,
remegő testemen
ölelő kezedet
a vágyat mit adtál
Ha emlékszel még
És ma kérdem, kutatva szemed
lelked csillagos tükrében
hol vádlóan villog a titok,
hogy örök hűséget esküdtél
szemem és szemed tüzében
míg kezünk érintkeztek.
Mert ott
Mert minden este, szenvedőn
gondom homályába hullva,
zilált napjaim kergetem
esztelen reménybe esve,
hogy újra édesen érezzem
tévelygő testedet testemben
lélegzetem csöndjében.
Ahogy te szereted
Úgy formáltál ahogy akartál
testem szobor lett,
hajamat napsugárral szőtted,
szemeimet kék ég habjával
bársonyosan letörölted,
fehér nyakamra szegfűt fűztél
két erős karoddal
Illatos zsongás
Ez talán a legszebb éjszaka volt
simogatás teli,
ajkunkon lázasan csókok nevetnek;
simulóan ringnak,
izzadt testünk összekuszálódik a percben
egyetlen csókban,
s tündéri varázsnak megbékélésében
édesen zsongnak
valami mély éteri titokzatosságot,
mi vallomásban tőr,
s a varázs szavak ajkunkon zúgnak
csupa arany szálakként.
A vágy
Oh, mennyi vágy van
sötét titok,
és mennyit elnézünk
egy kis gyönyörért,
követelőzünk néha
a semmiért,
értelmed siratja
a csalódásnak
nem értett bosszúját,
de titkod marad tovább.
Már nem nehéz
Már nem nehezül rajtam teher,
kin is elkerül, mi sóváran integet,
mi nyomasztotta fájó szívemet
eltereltem.
Aki a vétkes
Ha, csak az marad mit adsz,
oly koldusnak érzem magam,
s részvéttel csókolsz balgán,
bár illatos rózsából születtem,
s úgy szállnak el ékes szirmaim
szárnya nő szegény hitemnek.