Szürke felhők ellepik édes álmom,
áll az ész is, már pihenésre vágyik,
vér se csörged’, vérereimben ásít,
álmosan alvad.
Érted tenném
Ha megtehetném…
fák évgyűrűit húznám minden ujjadra,
koronájukba pólyáltan őrizném álmod;
ágak közé rejtve szerelmünk fészkét…
Levélzöldből préselnék gyógyító erőt,
Érints meg rózsák türelmével…
Egy jó szóval érints meg naponta,
csupán csak eggyel…
Szerény bókkal itass,
szomjoltó kedvvel…
Megint te…
Ajkamra emeltelek,
s bár csak álmomban tettem,
magamat tenger-mélyen,
ott beléd eltemettem…
Festenélek…
Ha festő lennék, színezni is merném
arcát s fényét a bágyadt csillagoknak.
Az összes apró lámpást arannyal kiverném.
Égre smaragdfényt szórnék, hulljon rád ragyogva.
Cukorsüveg…
Mint hártyaüveg-tükör, lebegsz.
Valós remény, cukorsüveg,
törékeny máz, csillám, varázs…
Szerelmes láz olvaszt hideg
viaszt. Ha sírsz, könnyed folyó:
belül derül, éled a szó.
Ha nem vagy velem
Két nap között egy perc
egy vég,
és vágyam újra
felég
két este közt egy sugár,
lázasan jár,
gyötörten ringva
ha nem vagy velem és
csillog a csüggedő vágy
remegnek,
reszketnek a csábos
Kivétel
Egész testemmel öt vártam
érleltem lelkemben a vágyam
szentséges démonok kergettek,
legbelül elértem ,mit kívántam,
mert kérjük az igazit egésszel,
nem szabály, mit igen és nem,
Még egyszer Lilláról
/Csokonai V.M. talán ezt írná /
Lilláról szólanék tenéked
Vándor Idő, tudom, megérted:
Szívembe gyűlt a fény.
Sírom felett súgó zefírrel*
Együtt jöttünk hozzád a hírrel:
A Kedves még enyém.
Váratlan jöttél, megszerettelek
/dalszöveg/
Váratlan jöttél megszerettelek,
talán , mert nyár volt, nem tudom,
gyötör a kérdés, nincs rá felelet,
vádolni magam nem fogom.