Ahogy elém toppant szépséged
könnyű eleganciája,
ahogy átcsapott felettem lényed
egész Óperenciája,
úgy hulltál húsomba, szívembe
vöröslőn, mint a meggy,
hallod-é, s érted-é, Te egyetlenegy?
S én azóta minden nap felöltlek
mint az ajakpírt,
sőt, magamba veszlek, mint ostyát,
templomos papírt.
És csodás világod fodrozó göndör
lankás táján,
benned gázolok, s mégis nélküled, árván.
Subscribe
0 hozzászólás