szeretlek…
mint mezőn nyíló pipacsok piros palástját az arany kalászok között,
melybe égszínkék búzavirágok csodásan lengedező mintája költözött,
mint fuvallat keltette hullámokat melytől kecsesen ringanak a habok,
mitől a tengerbe merülő alkonyat mámorában úszva, úgy döntök, ma éjjel itt maradok…
szeretlek…
mint fenyvesek ékével díszített magas és havasan csillogó bérceket,
s vele a fodros álomfelhők lebegésétől mosolygó, játékos, tisztán kéklő eget,
mint a varázslatos illatot mellyel az ünneplő jázminbokor megszédíti az életet,
csábítóan csalogatva csendes magányában a sors mézét gyűjtő szorgos méheket…
szeretlek…
mint táncot melynek lüktető ritmusán a hangjegy a messze végtelen,
melyben a ruhát hasító pörgésben ott forog a szenvedély, a vágy, a szerelem,
mint fényes csillagok sugarában parázsló tábortűz fellobbanó angyal lángjait,
melynek melegében valósággá érleljük szívünk, s lelkünk titkos, rejtelmes álmait…