Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat, mert még hisz a csodákban.
De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ő már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.
Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél a megkínzott halott,
de megbánta mégis, hogy tűzben, jeget vallott.
Egy világtalan sétál csak a halott világban,
s Látja, mit nem láthat, mégsem hisz a csodákban.