Ment a szőke
dacolva széllel, esővel.
Arcán napszemüveg, mely jól takar,
s ki tudja e szöszke mit akar?
Járása büszke, vagány,
de látni, gyakran jár nála a magány.
Hangján olykor tétovaság rejlik,
hogy ezt más is érzi, nem is sejti.
Szemtelenül túr hajába a szél,
hátrasimítja és nem fél.
Veszekedve korral, s idővel,
vajon megbánja majd idővel?
Szemüveg alól legördül egy könnycsepp,
de ő dacolva csak továbbmegy.
Nem érdekli szokás, s bírálat,
Elhiszi azt ami kínálat.