Izzik az égbolt kék íriszed tükrében,
Lágy mosolyával a pirkadat fényében,
S a születő könnycsepp is érzem, hogy mily csodás.
Végtelen csók
Egy végtelen csók vagyok, mely hévvel csattan ajkadon,
a hozzád érő puha kéz, mely végigsimít hajadon.
Az izzó vágy mely a szívedben lángban égő tüzet szít,
egy megérintő napsugár, mely keserű, de édesít.
Mindenem
Hajléka vagy szívemnek
Békéje a lelkemnek
Ékköve vagy sorsomnak
Strázsája az álmoknak.
Csendedben megbújva
Bárcsak tudnám szavakba fonni,
hogy dobban a szív, rezdül a test,
beléd simulva moccanni rest,
száj ajakhoz kíván osonni.
Évgyűrű
Ringass tested melegével,
lehunyt szemmel majd pilledek,
táplálj tested erejével,
takarj szemed csend-egével,
s általad újraéledek.
Az égi manna
Mint tó vize, olyan szemed mosolya,
víztükör lelkem lélekszerelmének,
ajkad ízes játéka, égi manna,
a földiségem koplaló szívének.
Pillanat most, és örökké
Jegelném az időt, vele együtt téged,
e múló pillanat ne érhessen véget.
Tartanálak karomban, mint ég a szelet,
rád simulva tenném szívemre a kezed.
Őrizem az álmod
Megvárom, még csended ellep,
míg a tücsök nesze halkul,
karod ölelése enged,
s szegődök édes álmodul.
Szeretlek, mint…
szeretlek…
mint mezőn nyíló pipacsok piros palástját az arany kalászok között,
melybe égszínkék búzavirágok csodásan lengedező mintája költözött,
mint fuvallat keltette hullámokat melytől kecsesen ringanak a habok,
mitől a tengerbe merülő alkonyat mámorában úszva, úgy döntök, ma éjjel itt maradok…
Csak hallgass és szeress!
csak hallgass és szeress!
mindegy, bárhol… keress!
forró, vörös lángok pokoltüzén belül,
miben a szerelem el már nem szenderül,
s melyet az érzések gejzírként táplálnak,
búcsút intve ennek az ábránd-világnak.