Beköszön a szél

Ha a messzeségből a földre
lép, mint kölykét az ég,
úgy hozza felém zaját az út.
Hallom, aprókat koppan a
kapu sarkán, és csosszan a
lépcsőn, míg talpán hegedül
az őszi eső, mert esik kint
ragyogva, és álmodom ázott
ajkát, ahogy pirosan csókra
vár. Jön felém, szárnya már
sötét felleg, átúszik, s
feleselget rá csöndes
rozsdája a tájnak. Itt járhat,
nagyon közel, mert egyre
nagyobb a tériszonya a
hallgatásnak, s szinte
kidobban belőlem az ölelés,
mikor illatától részegen
beköszön a szél.