Elillantam egy pillanatra



Elillantam egy pillanatra,
egy el nem múló örökkévalóságba,
de ne félj, mindjárt jövök,
a pillanat még vár magára.

Szebb festményt kéne felvázolnom,
epilepsziás rohamok közt vonom ecsetem,
a jelenem egyelőre absztrakt kuszaság,
tudom, nem ez a valóság.

Szoknom kell a jelent,
hogy véget vethessek Neki,
és a múltam hiányát,
hogy kiengesztelhessem a jövőben.

Szeretném, ha tudnád,
nem vesztem el,
inkább úgy mondanám,
levetettem lepelem,
és szokom magam.

Szárnyalj, hamarosan elindulok a Te irányodba,
és találkozunk a fizikum és a lélekkeresztező pontján.
Nem kérem, csak remélem.

Lengyel Anita szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?

Hozzászólás

Hozzzszolsok rsakor krjk az ltalnos netikett szablyait betartani.
CAPTCHA
Szeretnénk tudni, hogy valóban nem egy robot szeretné az űrlapot kitölteni és beküldeni.
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.