Mikor már nem vágyod annyira csókom,
szemtüzed elillan testem vonalán,
mosolyod csak kiéhezve falhatom,
veled-gyönyöröm szép lassan… tovaszáll.
Szárazra ég mára hangtalan torkom,
sok apró ér reped szívem oldalán,
magamat belőled fájón kibontom,
fájdalmam tán csak Istennek mondanám…
Csendben tűröm múlásod ízét számban
– Mi lett volna, ha (sósan rágom magam)
szerelmünket gyermekként óvtuk volna…
Csendben égek, oly reményvesztett lázban,
mégis újra várom, hogy tüzed lássam,
…tán végleg szíved szívembe maródna…