Széthullt szirmok

*„Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.”
A lépcsőre ültél, s az éjszakába
beleborzongott a hiú remény,
tűnt szerelmünk hűvös némasága.
Fáztam, pedig pattogott a tűz a kályhában.
Az ablakból távolba meredő homályos
szemedet láttam, és cikázó árnyat
fakó arcod körül.
Csillagfény lejtett búcsútáncot
könnyeid nyomában, és a bíbor virág
a földre hullt remegő kezedből.
Az ajtón túl dermedten álltam,
de már hiába nyúltam érte. Széthullt
szirmokat vitt a szél utánad…
*”Mikor nem látsz, felsírok érted.”

*Evokáció: Faludy György – Szerelmes vers

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Anonim
Anonim
2015-02-24 13:43

Emlékezés egy csodás szerelemre egy szép versben.

1
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x