Az vagy nekem, mint zsebkésnek az éle.
Használva tompulsz és idővel elmégy
és szerelmünk megnyugtató erénye,
amint kést fenve élesedik elméd.
Az vagy,mint csiszolt tükörnek a foncsor
-megkopva torz képet mutatsz magadról-,
s hiúságod ha sérti a látvány olykor,
hamis kép marad meg benned a napról.
Az vagy, mint ölelni vágyó kéznek a bilincs
(ezerszer inkább ölelni szeretnél),
az vagy kinek kezében marad a kilincs
amikor végre már szabad is lehetnél.
Te vagy akitől bennem felszalad a pumpa,
mert lábadról folyton leesik a klumpa.
Oly mindegy hát, hogy klumpával
jössz,vagy klumpa nélkül,
Veled az élet így is,
úgy is mindig megszépül.