Pok Ól

Az ér duzzad homlokon,
zsivaj hangja kelt,
elhalasztva a létet
a tér elém falat emelt.

Döglött pisztráng szag,
elém tárult a világ,
könnyemet elejtve
kinő a földből egy virág.

Meg megállva kérlelem,
az eget rengető zajt,
s Ő emelt fővel kitárja elém
az elrohadt emberi fajt.

Mértéktelen kegyelem,
amit a látnok ír le,
emlékek förtelmes felvillanása
elrendít a céltól, s hátra zuhanok, Vele.

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x