Kalász a szád

Mézelővé lesz bennem minden szavad,
kalász-érett szád aratást csepeg,
folyton növeszted aranyszálú hajad,
veled az idő áll, kor nem ketyeg.

Nagy télben éltem teelőtted, fagyott
peremvidék uralt el, köd ült meg,
sziklásság, puszta inalva elhagyott,
dús övezetű földre kerültem.

Talán semmi sem tart majd fejem felett,
más bolygókat sodor végtelen űr,
elmúlsz napomnak lenni, és kinevetsz,

újra jegem vacog, vértelenre hűl.
Ha pusztul nyaram egyszer, s nem lehetsz,
hajszálhúrokból hagyj – és fény hegedül.

Megosztom valakivel...
0 0 értékeléss
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x