Emléked kísért

A tópart sem változott, csak mi ketten,
emlékedet sokáig őrizgettem,
újra itt vagyok, hol az ég lángoló,
remény fénye halovány, pislákoló.

Múlt porából életre kelnek álmok,
én hittem, hogy elmúlnak a viszályok,
szemed fényében szikráztak a vágyak,
tudtam, hogy szívembe sebeket vájnak.

A naplemente most is csodálatos,
a hiányod éget, lelkem bánatos,
mennyire fáj most minden szép pillanat,
hűvös magányba jő el a pirkadat.

Szememből elindul reszkető könnycsepp,
kezemre érve már csak egy harmatcsepp,
– emlékszel még? – csillag hullott a vízbe,
tündöklő fénye felhőt ékesítve.

Meggyötört szívem mindig érted dobog,
bíbor alkonyatban rólad álmodok,
új tüzek nem gyúlnak vágyak hamuján,
nap kopog fagyott érzékek kapuján.

Megosztom valakivel...
0 0 értékelés
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x