Elcsókolatlatlan csókok, átöleletlen ölelések

Megint a jól ismert álmomban vagyok,
Ahol ismersz, szeretsz, veled együtt vigadok.
A Nagy ház folyosóin kereslek,
S te találsz meg az egyik teremben.
Karodat érzem, átjár a régi jó ölelés,
És az egyre erősebb szívverés.

Odakint a város népe zaja,
Tán ők is a nevetésünk hallja.
Induljunk, hisz ünnepség készül,
Alakod az emberek közt elvegyül.
Sóvárogva nézek utánad,
Hátha látlak nemsokára.

Az idő most csak egy lélegzetvétel,
S később dolgod végeztével,
Együtt pezsgőzünk az éjszakába,
A balkonon állunk, kezünket egymásba zárva.
De reggel én tudom csak, vége az éj bűvöletének,
Mert nekünk ezek csak elcsókolatlan csókok, átöleletlen ölelések.

Majd egy újabb estén a borospincében,
A hideg falnál csókolózok véled.
Idelent a hűvösben, kicsit kipirult orcád,
Csókok közt isszuk a barátaid borát.
Elménk már Dionüszoszé, s ragyogva nézel rám,
Nem vagy enyém, csak most, hogy itt állsz.
De reggel én tudom csak, vége az éj bűvöletének,
Mert nekünk ezek csak, elcsókolatlatlan csókok, átöleletlen ölelések…
Arcodat a nappal fénye sem űzi el,
De te a valóságban bármit is teszel,
Csak én tudom, hogy álmaimban, mit teszünk, beszélünk,
Mennyire jól tudod ki vagyok, egymást, hogy szeretjük.
Te pedig ebből a jóból, nem tudsz semmit,
Bárcsak egyszer érezhetném át ezt mind.
Akkor már ismernéd a nagy érzéseket,
És elcsókolnánk a csókokat és át ölelnénk az öleléseket.

2021.09.16.18.

Megosztom valakivel...
4 1 értékelés
Vers értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Véleményed van a versről? Kérlek oszd meg velünk!x
()
x