Sajnálom, hogy nem vagyok én hercegednek való
És nem kapod meg igazán ami csak neked való
S’ sajnálom hogy miattam hull bús kedv cseppje szemedből
Még ma sem értem hogy szerethetsz engemet a semmiből
Sajnálom, hogy nem vagyok én hercegednek való
És nem kapod meg igazán ami csak neked való
S’ sajnálom hogy miattam hull bús kedv cseppje szemedből
Még ma sem értem hogy szerethetsz engemet a semmiből
Olvasd e versemet …
Szerelmes mind talán,
Megtanítja a kint, a gyönyört,
A szerelem hajnalán.
Tudom, egyszer tényleg elmész majd,
és soha többé nem térsz vissza.
Mit tehetek én akkor, hogy halld,
mikor a lelkem lelked hívja?
Fagyos ég alatt piciny szikra lángol,
Szememben a boldogság árnyjátékként táncol.
Néma csenddel ölel e békés,
Mellkasomon nyugvó felszabadult érzés;
S miként békésen megpihen,
Lelkemben már-már vakító fény liheg;
Minden bánat továbbáll,
Elszáll a füstje, hamvai elégnek,
a messze szélben hallom énekét,
Jöjj kedvesem ne hagyj magamra,
búcsúzz még tőlem, csókolj megint,
Minden nap egy fénylő ünnep,
mikor látom mosolyod.
Világ összes szeretetét
a szívedben hordozod.
Öreg vagyok és haragos,
elég gyakran indulatos.
Szívdesszertet sosem vettem,
régen senkit sem szerettem.
Nem mehetek Egerszegre,
csendben megyek Debrecenbe.
Szerelmemmel nem lehetek…
Lehet, szerzetesnek megyek.
Uram, gyarló híved vagyok,
mert én sosem imádkozok.
De most Tőled sokat kérek:
védelmezd őt mindig, kérlek!
Mikor az éj leszáll, és eltakarja énünk, mikor az álmaink nem ismernek határt, akkor élünk igazán.
Mikor nem érezzük a bilincset, és béklyót, száll a lelkünk, ez így jó.