Kihantolom, szívem zugába vájva,
Letűnt csók- álmodások áldott álmát.
Új szemeim tüzét minek is látnád?
Igaz szavak szorongva elhallgattak,
Értünk mosolyogtak szebb hazugabbak.
Virágos mezők vajon még ringanak?
Becsülete tombolt a vetélt szónak,
Ajkunk igazáért magukba hulltak.
Kormos éjek lázán tán’ meg- meggyónnak.
Mának fogynak a megbocsájtó napok,
Dadogva vergődnek bölcsebb jóslatok
S oly mások a megszokott mozdulatok.
Hahotázunk, ostorozunk s osonva
Ragad a sors minket is karonfogva,
S csendesen ámulunk porig hajolva?
Lehet, így az igazabb, magunk malma
Őröl s tör körbe vigyázó hatalma.
Ízesebb talán a hullott vadalma.
Szívem, így vagy úgy de itt eszmél s remél.
Életnek víg, poros sereghajtója.
S vállamon billeg tüzes – pillangója.
2023.03.07.