Egy elveszett álom

Nézek magam elé, de nem tudom miért,
Akire gondolnék, azt már elvesztettem rég.
Mégis csillogó szeme, mézédes ajka,
Minden estém legszebb gondolata.

Illata akár a tavaszi szellő, kellemes és káprázatos,
Érintése, mint a selyem, lágy és csodálatos,
Tekintete, mint egy őzé, de néha akár egy vadmacska,
Ez az a dolog, ami hiányzik az életből minden éjszaka.

Szerelme már nem az enyém, s mindez hibák sorozata,
Bizalma megingott bennem és sajnos ezt okozta.
Elhagyott, mert nem én vagyok boldogsága kulcsa,
S éljük életünket tovább, akár egy árva szál rózsa.

De mindaz, amit érzek nem mindennapi dolog,
Szerelmem változatlan, szívem érte dobog.
S ha kérhetnék bármit és az teljesülne vala,
Ez a lány lenne elmém első gondolata.

Talán egyszer, hosszú idő múltán ráébredünk arra,
Isten is egymásnak teremtett minket erre a világra,
Megszeretjük ismét egymást, s tiszta lappal újra,
Együtt megyünk a boldogság mezején gyalogútra.
Azt remélem, ráismersz, hogy Te vagy ez a Múzsa…