Csalódás. Már tudom, hogy mi az.
Szenvedés, mely a szíved mélyéig hatol.
Gyötör, kínoz, nem enged,
S talán elhagy majd valamikor.
Csalódás. Érzem, ahogy átjár a fájdalom.
Keserű magányomban úrrá lesz rajtam.
Egyedül vagyok, csendben, némán.
Egyedül ebben a hazug világban.
Százfelé hullik a szívem,
S még a gyötrelem is tépi darabjait.
Porrá zúzza, semmivé lesz,
A magány szele fújja el hamvait.
Helyén egy üreg tátong,
Mély és sötét, a kínszenvedés élteti.
Izzik, forr, s egyre csak nő,
Nem tudom megállítani!
Csalódás. Már nem is érzem.
Már nincs mivel, hisz szívem elégett.
Nincs erőm, a porba hullok…
A gyötrődés végleg tönkretett.