Pok Ól



Az ér duzzad homlokon,
zsivaj hangja kelt,
elhalasztva a létet
a tér elém falat emelt.

Döglött pisztráng szag,
elém tárult a világ,
könnyemet elejtve
kinő a földből egy virág.

Meg megállva kérlelem,
az eget rengető zajt,
s Ő emelt fővel kitárja elém
az elrohadt emberi fajt.

Mértéktelen kegyelem,
amit a látnok ír le,
emlékek förtelmes felvillanása
elrendít a céltól, s hátra zuhanok, Vele.

Lengyel Anita szerelmes verse

Tetszett a vers, értékelted már?

Hozzászólás

Hozzzszolsok rsakor krjk az ltalnos netikett szablyait betartani.
CAPTCHA
Szeretnénk tudni, hogy valóban nem egy robot szeretné az űrlapot kitölteni és beküldeni.
17 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.