Mikor megismertelek egy gondolat volt
Úgy véltem én, de túl gyorsan jött
Megérintettél, megremegett testem
Mint mikor zenét hallgatok és átjárja lelkem
Puha szád, csókkal összeforrt enyémmel
Remegő szívem szólt,
Ő lesz a nagy szerelmem,
De már vége, nincs tovább…
Próbáltam harcba szállni szívemmel
Nem, nem kell a nagy szerelem
Nem akarom, hogy hatalmába kerítsen
Minden találkozás, minden nap
Órának percei fonták körém,
Szerelemnek hálóját,
De már vége, nincs tovább
Ki póknak hálójába téved, elveszett
De nekem mégis itt van ő!
És én reménnyel teli
Legeltetem rajta szemem és várom,
Mint gyermek, ki két markába zárva
Fogta meg a lepkét,
De nem tarthatja, fogja
De már vége, nincs tovább.
Tombol bennem a vágy, szerelem
A gondolat mely azt súgja,
Legyen ő boldog,
Enyém volt még volt,
Betöltötte szívemet
Engedd el, ha szereted
Nekem végtelen nagy szerelem,
Miért is volt jó nekem!
De már vége, nincs tovább…
De még mindig szeretem, végtelen
Valahol jó nekem a maradandó érzelem,
Agyam, szívem harcban áll egymással
Álmaim asszonya, szerelmem tündére
De már vége, nincs tovább…
Ki Földre szálltál és megérintettél,
Ujjaiddal táncot jártál testemen,
Közben mély barázdákat szántva benne,
Majd abba elhintve szerelem magját rendre,
A beérett termést elvetve újra és újra,
De már vége, nincs tovább…
Szerelemtől szemem nem lát,
Csak Téged kíván,
Hozzád simulva még érzem,
Őrjítő illatod, de szavaid
Mint a rózsának tüskéi,
Fájdalmasan belém hatolnak
Már érzem, nem szeretsz